Tájékoztató a biztosítók közötti adatátadásról

Klju?ne rije?i : TESZT

Tájékoztató a biztosítók közötti adatátadásra vonatkozó 2015. január 1-jétől hatályos szabályokról

 

Az Országgyűlés által elfogadott jogszabály-módosítás alapján 2015. január 1-jétől a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény biztosítási titokról szóló rendelkezései 161/A-161/C §-okkal egészül ki.

Ezek a szabályok megteremtik annak lehetőségét, hogy a biztosítók az általuk képzett veszélyközösség érdekeinek megóvása, a biztosítási csalások kiszűrése érdekében – megkeresés útján – a jogszabályban meghatározott adatokra vonatkozóan információt cseréljenek egymás között. A címzett biztosító a megkeresésre 15 napon belül érdemi választ köteles adni. A megkereső biztosító akkor fordulhat egy mások biztosítóhoz ilyen megkereséssel, ha az erre vonatkozó jogosultsága a szerződésben rögzítésre került. A megkeresés lehetőségét a 2015. január 1. előtt kötött biztosításokra csak abban az esetben lehet alkalmazni, amennyiben a biztosító erre vonatkozóan tájékoztatja az érintett ügyfelet és az ügyfél az értesítés kézhezvételét követő 15 napon belül nem kifogásolja azt. A megkeresett biztosító a megkeresésre a megkeresésben meghatározott megfelelő határidőn belül, ennek hiányában a megkeresés kézhezvételétől számított 15 napon belül köteles tájékoztatást nyújtani a megkereső biztosítónak. A megkeresés tényéről a megkereső biztosító az ügyfelet biztosítási időszakonként legalább egyszer tájékoztatni köteles. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a biztosítók közötti adatcserére kizárólag a visszaélések kiszűrése érdekében és kizárólag a jogszabályban meghatározott adatok tekintetében van mód.

Tekintettel arra, hogy a CARDIF Biztosító Zrt. és a CARDIF Életbiztosító Zrt. nem foglalkozik casco biztosítással, ezért esetükben a 161/A. § rendelkezés releváns, amelyet ezen az oldalon lentebb olvashat el.

Mindezek alapján tehát a CARDIF Biztosító Zrt. és a CARDIF Életbiztosító Zrt. ilyen megkereséssel akkor fordulhat másik biztosítóhoz, ha az erre irányuló jogosultság már a szerződésben feltüntetésre került, vagy a 2015. január 01-jét megelőzően létrejött biztosítások esetében a CARDIF Biztosító Zrt. és a CARDIF Életbiztosító Zrt. erről külön tájékoztatást küldött az érintett ügyfeleknek és az ügyfelek a tájékoztatás kézhezvételétől számított 15 napon belül nem kifogásolták azt.

Abban az esetben azonban, ha a CARDIF Biztosító Zrt. vagy a CARDIF Életbiztosító Zrt. kap más biztosítótól ilyen megkeresést, akkor arra – jogszabály alapján – köteles válaszolni.

„161/A. § (1) A biztosító (e § alkalmazásában: megkereső biztosító) - a veszélyközösség érdekeinek a megóvása érdekében - a jogszabályokban foglalt vagy a szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítése során a szolgáltatások jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő teljesítése, a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából megkereséssel fordulhat más biztosítóhoz (e § alkalmazásában: megkeresett biztosító) az e biztosító által - a 155. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint, a biztosítási termék sajátosságainak a figyelembevételével - kezelt és a (3)-(5) bekezdésben meghatározott adatok vonatkozásában, feltéve, ha a megkereső biztosító erre vonatkozó jogosultsága a biztosítási szerződésben rögzítésre került.

(2) A megkeresett biztosító a jogszabályoknak megfelelő megkeresés szerinti adatokat a megkeresésben meghatározott megfelelő határidőben, ennek hiányában a megkeresés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül köteles átadni a megkereső biztosítónak.

(3) A megkereső biztosító az 1. számú melléklet A) rész 1. és 2. pontjában, továbbá a 2. számú mellékletben meghatározott ágazatokhoz tartozó szerződés megkötésével vagy teljesítésével kapcsolatban az alábbi adatokat kérheti:

a) a szerződő, a biztosított, a kedvezményezett személy azonosító adatait;

b) a biztosítandó vagy a biztosított személy adatfelvételkori, a szerződéses kockázattal kapcsolatos egészségi állapotára vonatkozó adatokat;

c) az a) pontban meghatározott személyt érintő korábbi - az e bekezdésben meghatározott ágazathoz tartozó szerződéssel kapcsolatos - biztosítási eseményekre vonatkozó adatokat;

d) a megkeresett biztosítónál megkötött szerződés megkötésével kapcsolatban felmerült kockázat felméréséhez szükséges adatokat; és

e) a megkeresett biztosítónál megkötött szerződés alapján teljesítendő szolgáltatások jogalapjának vizsgálatához szükséges adatokat.

(4) A megkereső biztosító az 1. számú melléklet A) rész 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 14., 15., 16., 17., 18., és 19. pontjában meghatározott ágazatokhoz tartozó szerződés megkötésével vagy teljesítésével kapcsolatban az alábbi adatokat kérheti:

a) a szerződő, a biztosított, a kedvezményezett és a károsult személy azonosító adatait;

b) a biztosítandó vagy biztosított vagyontárgyak, követelések vagy vagyoni jogok beazonosításához szükséges adatokat;

c) az b) pontban meghatározott vagyontárgyakat, követeléseket vagy vagyoni jogokat érintően bekövetkezett biztosítási eseményekre vonatkozó adatokat;

d) a megkeresett biztosítónál megkötött szerződés megkötésével kapcsolatban felmerült kockázat felméréséhez szükséges adatokat; és

e) a megkeresett biztosítónál megkötött szerződés alapján teljesítendő szolgáltatások jogalapjának vizsgálatához szükséges adatokat.

(5) A megkereső biztosító az 1. számú melléklet A) rész 10., 11., 12., és 13. pontjában meghatározott ágazatokhoz tartozó szerződés megkötésével vagy teljesítésével kapcsolatban a károsult személy előzetes hozzájárulása esetén az alábbi adatokat kérheti:

a) a (4) bekezdés a)-e) pontjában meghatározott adatokat;

b) a személyi sérülés miatt kárigényt vagy személyiségi jogsérelem miatt sérelemdíj iránti igényt érvényesítő személy adatfelvételkori, a szerződéses kockázattal kapcsolatos egészségi állapotára vonatkozó adatokat; és

c) a károsodott vagyontárgyat vagy a személyi sérülés miatt kárigényt, vagy személyiségi jogsérelem miatt sérelemdíj iránti igényt érvényesítő személyt érintő korábbi - az e bekezdésben meghatározott ágazathoz tartozó szerződéssel kapcsolatos - biztosítási eseményekre vonatkozó adatokat.

(6) Az (1) bekezdésben meghatározott megkeresésnek tartalmaznia kell az ott meghatározott személy, vagyontárgy vagy vagyoni jog azonosításához szükséges adatokat, a kért adatok fajtáját, valamint az adatkérés céljának megjelölését. A megkeresés és annak teljesítése nem minősül a biztosítási titok megsértésének.

(7) A megkereső biztosító a megkeresés eredményeként tudomására jutott adatot a kézhezvételt követő kilencven napig kezelheti.

(8) Ha a megkeresés eredményeként a megkereső biztosító tudomására jutott adat e biztosító jogos érdekeinek az érvényesítéséhez szükséges, az adatkezelés (7) bekezdésben meghatározott időtartama meghosszabbodik az igény érvényesítésével kapcsolatban indult eljárás jogerős befejezéséig.

(9) Ha a megkeresés eredményeként a megkereső biztosító tudomására jutott adat e biztosító jogos érdekeinek az érvényesítéséhez szükséges, és az igény érvényesítésével kapcsolatban az eljárás megindítására az adat megismerését követő egy évig nem kerül sor, az adat a megismerést követő egy évig kezelhető.

(10) A megkereső biztosító az (1) bekezdésben meghatározott megkeresésről, az abban szereplő adatokról, továbbá a megkeresés teljesítéséről az ügyfelet a biztosítási időszak alatt legalább egyszer értesíti, továbbá az ügyfél kérelmére az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényben szabályozott módon tájékoztatja.

(11) A megkereső biztosító a megkeresés eredményeként kapott adatokat a biztosítandó vagy biztosított érdekre nem vonatkozó, tudomására jutott, illetve általa kezelt egyéb adatokkal az (1) bekezdésben meghatározottól eltérő célból nem kapcsolhatja össze.

   (12) A megkeresésben megjelölt adatok helyességéért és pontosságáért a megkeresett biztosító a felelős.”